Önkéntes munka

Az önkéntesség tevékenységünk egyik fontos eleme. Támogathatsz bennünket úgy is, ha önkéntesként bekapcsolódsz jótékonysági munkánkba különböző projektjeink keretén belül.

Ezekről bővebben a Projektek részben olvashatsz.

Országos projektek

A projekt fő célkitűzése a szlovákiai fiatalok felé irányuló evangelizációs szolgálat. Tudjuk, hogy ennek a világnak szüksége van rá, hogy hallja az evangélium mély üzenetét. A Godzone segítségével ezt az üzenetet szeretnénk attraktív, kreatív, modern formában elhozni a fiatalok számára itt Szlovákiában, ezért minden évben Godzone turnét rendezünk. A projektről további információt a www.godzone.sk honlapon találhatsz.

Vállalat

Szeretnénk imára hívni egy-egy olyan politikusért, aki Szlovákia lakosságának érdekei mellett áll ki a parlamentben.  Ezen kezdeményezésnek nem célja bármelyik politikai párt népszerűsítése, sem pedig politikai nézetek terjesztése. Mint keresztények azonban hisszük, hogy az imádkozásban egyesülve hatást tudunk gyakorolni a Szlovákiában zajló történésekre.

.

Érdeklődsz a politika iránt, és szeretnél ezen a területen tevékenykedni?

Ezzel a projekttel szeretnénk változást elérni a köztudatban és formálni a keresztényeket a politika területén, és annak különböző szintjein. A projekt nem szolgál semmilyen politikai párt propagálására, hanem azzal a céllal működik, hogy egységet és együttműködést teremtsen a keresztények körében a politikai és társadalmi spektrumon túl.

Többet megtudhatsz a témáról a krestanvpolitike.sk honlapon.

Zarándoklatok és táborok

Ez a projekt az egyik legrégebbi a ZKSM tevékenységei közül. Minden évben a projekt keretén belül egy zarándokút kerül megrendezésre Murányaljáról a Lőcsei hegyre. Mi is vár téged a zarándoklaton? Barangolás fiatalokkal, szentmise, beszélgetések, játék és egy csomó szórakozás. A négy nap alatt kb. 70 km-t fogsz gyalogolni, de nem kell semmitől tartanod, csapatokban haladsz majd és napközben ebédszünet és csoportmunka is vár.

 

További információt a projektről itt találsz: www.muranlevoca.sk

Szívesen töltöd az idődet fiatalokkal és a német nyelv is érdekel? 12-16 éves vagy? 

Ebben az esetben a Német Anem a jó választás számodra. Minden évben szervezünk számodra egy nyári német tábort. A német nyelvtanuláson túl különböző sporteseményeken, közös tevékenységeken is részt vehetsz, mint például egy egész napos kiránduláson és érdekfeszítő workshopokon. Ezenfelül a közösség tagjai és a 15 év feletti fiatalok rendszeresen találkoznak lelki alkalmakon Pozsonyban, a Quo Vadis házban.

További információt a Német Anemről itt találsz: http://nemeckyanem.sk/ 

Az önkéntesség díjazása a ZKSM-ben- Jóakaratú emberek

Nemzetünk hagyományaihoz mindig is hozzátartozott az embertársaink felé való önzetlen segítségnyújtás és a társadalomban kifejtett jóra való törekvés. Ez egy érték, amelyet a ZKSM-ben is vallunk, és nagyra becsüljük azokat a fiatalokat, akik ezt önkéntes munkájuk révén a mai korban is továbbviszik, gyakorolják. Ezért kiemelt helyen kezeljük, és díjazzuk a fiatalok önkéntes munkáját a ZKSM-ben.

Kézikönyv önkéntesek számára

A fiatal önkéntesek számára készítettünk egy kézikönyvet, amely gyakorlati segítségként szolgál maga az önkéntesség terén, valamint az önkéntesség szlovákiai jogszabályaiban való tájékozódásban. Ezenfelül a kézikönyv gyakorlati tanácsokat is tartalmaz az események előkészítésére, egy csapat felépítésére, anyagi források gyűjtésére nézve; valamint útmutatást arról, hogyan lehet előkészíteni egy gyermektábort, vagy hogyan lehet felkészülni egy kisközösségi, házi csoportos találkozóra – amelyek a ZKSM-ben a gyermekekkel és fiatalokkal folytatott rendszeres szisztematikus munka leggyakoribb formái.

Tetszik, amit csinálunk?